A színek szobrásza

„…elhagyva az ecsetet az új, és eredeti technika kedvéért, ujjaival formálja át az élettelen anyagot egy új reneszánsz élő lelkévé…”

1947. márciusában a halak jegyében születtem Mátészalkán, Magyarországon.

Művészeti tanulmányaimat a hatvanas évek végén Varsóban végeztem a Képzőművészeti Akadémia grafika és festő szakán. Első külföldi, skandináviai kiállításom után norvég királyi ösztöndíjat kaptam. Az elkövetkező években Olaszországban – Rómában és Szicílián – éltem és alkottam.

1971-től New York és Montreál után Kaliforniában telepedtem le, ahol Santa Monicán rendeztem be műtermemet.

Ez idő alatt Észak-Amerikán kívül Európa jelentősebb városaiban, valamint Ausztráliában, Izraelben és Japánban állították ki képeimet. Alkotásaim a világ majdnem összes országába eljutottak és vevőre találtak.

Az 1980-as évek derekán települtem vissza Európába. Párizs és München után Zürichben, később Liechtensteinben nyitottam meg stúdiómat.

A mai napig az Alpok között, a Bodeni-tó mellett élek és alkotok. Magyarországon – hosszú idő után először – 1982-ben mutattam be festményeimet egy, a Műcsarnokban megrendezett tárlaton.

A sikeres európai bemutatkozásokból különféle művészeti médiumokban megfogalmazott alkotások sorozata következett. Módom nyílt arra, hogy elképzeléseimet számos országban olajképekkel, köztéri emlékművekben, festett és csiszolt ólomkristály valamint üvegfelületeken, porcelánból készített falakon és dísztárgyakon, ékszereken, grafikai munkákban, selymen, textílián fogalmazhassam meg.

Az életemben jóval túljutván a „krisztusi-koron“, ez a csodálatos folyamat még mindíg tart. Festményeim az elmúlt évek során eljutottak, és sikert arattak a Közel-, és Távol-Keleten is.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük